Skip to main content
hand

Tedd fel a kérdést:

hogyan segíthetek?

Több mint 60 fiatal már ötleteket keres, teszteli és újragondolja őket, hogy jobbá tegye a krónikus beteg fiatalok életét. Kíváncsi vagy? Hamarosan megmutatják a kezdeményezéseiket.

A projektről röviden

„Elmondhatom, hogy nagyon nehéz egy olyan közösségben élni, ahol sokan háttérbe helyeznek vagy elkerülnek az egészségügyi problémáid miatt. De ha találkozol valakivel, aki ugyanabban a cipőben jár, együtt meg tudjátok változatni a jövőt és a többi fiatal és gyerek környezetét. Jó lenne, ha nekik már könnyebb út jutna és más szemmel néznének rájuk. A betegség nem jelenti azt, hogy haszontalan vagy értelmetlen vagy. Megpróbálhatjuk közösen fejleszteni azt, amiben a fiatalok tehetségesek, a kreativitásukkal. Hogy a világ másik fele is megértse, hogy ők különlegesek.”   

Ezek a gondolatok az egyik jelentkező motivációjából származnak. Több pontos is összecsengenek annak a további 63 fiatalnak az észrevételeivel, akik tenni akarnak azért, hogy jobb hely legyen a közösségük a krónikus betegek számára. Többen azt írták le, hogy a környezetük mennyire nem ismeri el a betegségüket vagy éppen hogy sajnálkozva tekintenek rájuk emiatt. Az emberek döntő többsége nincs tudatában annak, hogy mivel járnak a krónikus betegségek és hogy mi mindenre képesek azok, akik ezekkel élnek.  

A jelentkezők már el is kezdték a munkát! A 20 csapat azon dolgozik hogy azonosítsák a krónikus beteg fiatalokat érintő problémákat és kreatív ötleteikkel megoldást is találjanak ezekre. Az ország minden részéből vannak érdeklődők: Argeș, Beszterce-Naszód, Bihar, Brăila, Constanța, Hargita, Kolozs, Kovászna, Maros, Szatmár, Szeben,  Szilágy, Tulcea és  Vaslui megyékből.   

A következő hetekben a Design Thinking módszeréről fognak tanulni. A facilitátorok segítségével megvalósítható kezdeményezéseket fejlesztenek ki. Kíváncsian várjuk, miket fognak kitalálni.  

Hajrá!